Tanárként dolgozom, és évek alatt rengeteg fiú tekintete „megmarad” az emberben. Nem egy konkrét történet miatt, inkább apróságokból: ahogy ülnek az órán, ahogy próbálnak erősek lenni, ahogy néha túl korán komolyak lesznek. Ebben a portréban nekem ezek az ismerős pillanatok sűrűsödnek össze.
A fiú arca egyszerre nyitott és védekező. Mintha mondani akarna valamit. A háttér elmosódása és a bal oldali sötétebb rész nálam ezt a bizonytalanságot tartja meg: azt, hogy nem minden tiszta, nem minden kimondható, és sokszor a gyerekek sem tudják pontosan, mi nyomja őket — csak érzik.
A Fiú nekem nem „szomorú kép”, inkább pontos. Az a mindennapi, csendes aggodalom van benne, ami annyi gyereknél ott ül a szemek mögött.
